All for Joomla All for Webmasters

Vágányzár

Értékelés:
(0 szavazat)

A korábbi cikkemben szó volt róla, hogy viszonylag nehezen találtam elégséges mennyiségű egyenes sínt, a vitrinem kibéleléséhez.

A probléma tovább fokozódott, ugyanis új szerzemények érkeztek a fűtőházba, melyeket szintén el kellett valahova helyezni. Érthető okokból, ha már van egy vitrin, akkor célszerű lenne oda, nem pedig a szekrény mélyére tenni őket.

Ekkor hasított belém a felismerés, hogy a sínanyag az bizony kevés volt legutóbb is, akkor ugye tizenegy méter körüli mennyiség lett felhasználva, de még két-három méter kellett volna. Egyből ugrottam a Vaterára, de pechemre senki nem árult kb. ilyen mennyiségű egyenes darabot, csak bazi nagy csomagokat, melyek viszont feleslegesek.

Ez viszont adott egy jó ötletet, van egy szekrényem ahol viszonylag ritkán járok, és talán ott is lehet némi vágányanyag. Olyan régen kotorásztam benne, hogy igazából azt sem tudtam, hogy mit fogok a dobozokban találni. Tudtam, hogy van egy raklapnyi sínem, de úgy emlékeztem, hogy az egyeneseket mind kivettem belőle, de azért egy próbát megért.

Kiszedtem mindent a dobozból, és láss csodát, a képek gondolom, önmagukért beszélnek, ezeket mind a dobozban találtam. Hát nem tudom, mennyi sínt tart egy kereskedő készleten, de amit találtam az azért szerintem összemérhető vele.

Tovább a kategóriában: « A krokodilok nyomában Sínen vagyunk! »